Iratkozzon fel hírlevelünkre!

dr. Bokor Adrienn: A jó példa a svédasztalon hever

„Úgy gondolom, hogy olyan országokról kellene példát vennünk, mint Svédország, Dánia vagy éppen Norvégia. És tanulnunk kellene abból, amit ők tettek a dolgozó emberekért.” (Bernie Sanders, USA, Demokrata Párt elnökjelölti vita)
„A kitűzött cél nem lehet más, mint a svéd modell elérése, ahol a közigazgatási szervek népszerűségi listájának élén az adóhivatal áll.” (Varga Mihály, Magyarország, Nemzeti Adó- és Vámhivatal országos vezetői operatív értekezlete)
Az amerikai szenátor és a magyar nemzetgazdasági miniszter mellett, konferenciákon és a médiában, szakértők és elemzők gyakran hivatkoznak követendő példaként Svédország társadalmi-gazdasági berendezkedésére. Sokat és sokféleképpen emlegetik, a kérdés már csak az, hogy miként és főként miben szolgálhat mintaként egy olyan ország Európa és a világ számára, amelyről Ingmar Bergman filmjei, az ABBA, a Volvo és az IKEA bútorok mellett, ami azonnal beugrik, az az adók kiemelkedően magas mértéke. Tovább fokozza a zűrzavart, hogy Svédországban nemcsak magasak az adók, hanem ahogy a magyar miniszter is említette, az adóhivatal még népszerű is. A svéd közvélemény-kutatások felmérései szerint a Skatteverket, vagyis a Svéd Adóhivatal, az elmúlt években folyamatosan dobogós a 27 nagy svéd közigazgatási szerv népszerűségi versenyében, kiemelkedő teljesítményt nyújtva az „ügyfélszolgálati tevékenység” és a „pozitív társadalmi hozzájárulás” kategóriában. Nem beszélve arról, hogy beszedő intézményként előz meg számos, az állampolgárok számára juttatásokat kifizető hivatalt.
Mégis hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a svédek az adófizetésben nem elsősorban a kínos kötelességet látják, amit jobb lenne elkerülni, hanem annak az össztársadalmi konszenzuson alapuló rendszer fenntartásának az árát, amelynek előnyeit az életükben és közvetlen környezetükben nap mint nap érzik és élvezik. Tisztában vannak ugyanis azzal a ténnyel, hogy az adók befizetésével a mindenki számára hozzáférhető és magas színvonalú jóléti szolgáltatásokat, az oktatási, egészségügyi, szociális és ellátási rendszereiket finanszírozzák. A modell jellemzője az aktív munkaerőpiaci szabályozás, a magas foglalkoztatottság, az igazságosan és korrupciómentesen kialakított és működtetett újrafelosztási rendszer és az erős szociális partnerek jelenléte. Alapvető feltétele pedig az adók magas szintje és az adóbeszedés hatékonysága. A rendszer fenntartásához persze szükség van a progresszív jövedelemadóztatásra és arra a megint csak társadalmi kompromisszumra, hogy a magasabb jövedelműek, a magasabb adóikból keresztfinanszírozzák az alacsonyabb végzettségűek európai viszonylatban magasabb béreit. A szociális juttatások Svédországban is segítik a munkaerőpiacról önhibájukon kívül kiszorulókat vagy szabad választásuk alapján kilépőket, viszont számos, jóléti juttatással arra ösztönzik őket, hogy újra csatlakozzanak a foglalkoztatottak és egyben adó- és járulékfizetők táborához.
A modell gyökerei az 1930-as évekig nyúlnak vissza. A XX. század elejének szakszervezeti mozgalmai, a munkaadók és munkavállalók között folyamatosan meglévő konfliktusok következményei, a rendszeres és hatalmas tömegeket megmozgató sztrájkok állandó nyomás alatt tartották a gazdaságot. A világválság tovább súlyosbította a helyzetet, ugyanakkor azt is eredményezte, hogy az addig egymással szemben álló munkavállalók és a munkaadók – felismerve egymásrautaltságukat és közös érdekeiket – vállalták, hogy társadalmi-gazdasági rendszerüket, a szociáldemokrácia elvei szerint a „nép házává” (Folkhemmet) teszik. 1938-ban a Svéd Szakszervezeti Szövetség és a Svéd Munkaadók Szövetsége megkötötte, a több módosítással azóta is hatályban lévő Saltsjöbaden-i Egyezményt, amely a svéd munkaerőpiaci viszonyokat a mai napig alapvetően meghatározva, lerakta a svéd jóléti állam alapjait. A megállapodás eredményeképpen Svédországban létrejött modell lényege a munkavállalók és munkaadók kölcsönös érdekeik figyelembevételén alapuló kiegyezése, amely a munkavállalóknak a gazdaság teljesítőképességéhez és a realitásokhoz igazodó béralkukat és jóléti juttatásokat, a munkaadóknak pedig a termelés folyamatosságában és hatékonyságában érdekelt, együttműködő szakszervezeteket, konfliktusok esetén pedig a sztrájkfenyegetések helyett, meghatározott időközönként felülvizsgált megállapodásokat jelentett. Ebben az egyensúlyi rendszerben a mindenkori kormányok soha nem válnak aktív beavatkozóvá, szerepük a munkaadók és munkavállalók közötti tárgyalások ösztönzésére, esetleg koordinálására korlátozódik. A modell működőképességének kulcsa – magas elfogadottsága mellett – a svéd adórendszerben és a megújulásra, valamint társadalmi igény esetén, szemléletváltásra képes svéd adóhatóságban keresendő.